fbpx

Adag

4 főre

Elkészítési idő:

2 óra

By: Kohári Éva – Gluténmentes Íz-Lik blogger

Azt hiszem ez minden idők legkirályabb szendvicse! Az igazi tépkedős húsos szendvics sertéshússal készül, de garantálom, hogy a csirkés változat sem marad el mögötte. Ráadásul sokkal gyorsabban elkészül és a sütőt sem kell bekapcsolni hozzá, mert lábosban sütve a tűzhelyen is pazar lesz az végeredmény. 
A Pécsi Pékinas zsemle önmagában is fantasztikus, de ezzel a hússal igen laktató ebédet készíthetünk vele. 

Hozzávalók tépkedős hús hozzávalók:

  • 1 db csirkemell filé 
  • 2 db alsó csirkecomb
  • 2 db felső csirkecomb

Hozzávalók a páchoz:

  • 2 evőkanál paradicsomlé
  • 4 evőkanál olaj 
  • 2 teáskanál só 
  • 1 teáskanál füstös pirospaprika 
  • 1 kávéskanál őrölt fűszer kömény 
  • 1 kávéskanál római kömény 
  • 1 csipet Cayenne bors
  • 1/2 kávéskanál frissen őrölt fekete bors 
  • 1 teáskanál fokhagymapor 
  • 1 teáskanál oregáno 

Hozzávalók a sütéshez:

  • 1 fej vöröshagyma 
  • 3 evőkanál paradicsomlé
  • 1-2 evőkanál barna cukor 
  • 2 evőkanál gluténmentes szójaszósz
  • 1 evőkanál balzsamecet 
  • 2 dl cider 
  • Ízlés szerint só 
  • Ízlés szerint őrölt fekete bors 

Hozzávalók tejfölös szószhoz:

  • 3 evőkanál tejföl 
  • 1 kávéskanál fokhagymapor 
  • Ízlés szerint só 

Hozzávalók BBQ szószhoz:

  • A hús alatt maradt szaft
  • 100 ml paradicsomlé
  • Ízlés szerint habanero chili
  • Ízlés szerint pár csepp citromlé

Elkészítés:

  • A húst tisztítsuk és szárítsuk meg
  • A pác hozzávalóit keverjük össze és kenjük be a húst. Ezt előző nap is előkészíthetjük már. 
  • Egy lábost forrósítsunk fel és pár perc alatt süssünk kérget a húsra körbe, körbe.
  • A húst vegyük ki a lábosból és tegyük félre. 
  • A hagymát kockázzuk és dinszteljük meg a lábosban, amiben a húst sütöttük. Szükség esetén adjunk hozzá egy pici olajat. 
  • Szórjuk meg barna cukorral, enyhén karamellizáljuk. 
  • Öntsük rá a paradicsomlevet, cidert és fűszerezzük, majd forraljuk fel. 
  • Tegyük vissza a húst a lábosba, fedjük le tetővel és rotyogtassuk 1-1,5 órát, hogy éppen csak rotyogjon. 
  • Ha megsült a hús, vegyük ki a szaftból és tegyük félre. 
  • A szaftot turmixoljuk simára a BBQ szósz hozzávalóival.
    Összeállítás:
  • A husit két villa segítségével tépkedjük rostjaira, a csontokat szedjük ki. 
  • A Pécsi Pékinas zsemlét vágjuk félbe és kenjük meg a tejfölös szósszal (ehhez a tejfölt keverjük össze a sóval, fokhagymaporral). 
  • Pakoljuk meg ízlés szerint zöldségekkel és tépkedett hússal, esetleg sajttal. A húst locsoljuk meg BBQ szósszal.

Jó étvágyat hozzá!